2009. október 25., vasárnap

Fotótábor Zetelakán


Az elmúlt héten egy kedves fotós társaságot ismertem meg. Egy fotótábor keretén belül ugyanis részt vehettem a közös fotózásokon. A tábor Zetelaka község területén került megrendezésre, Ivóban a Tündérkert panzióban volt a szálláshely. A kis csapat a "Világ minden tájáról" lett verbuválva: voltak résztvevők Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából, Sepsiszentgyörgyről, a magyarországi Hatvanból, Agyagfalváról, Keményfalváról és Zetelakáról.
A fotótábor alatt Zetelaka község mesterembereit és munkájukat valamint festői szépségű tájait igyekeztünk megörökíteni. Kisebb csapatokba verődve jártuk a falut és környékét, mindenki érdeklődési körének megfelelő témát keresett. Az első napokban sajnos az időjárás nem akart a kedvünkben járni, többen megfáztak, sőt nem túl súlyosan meg is betegedtek, de még ez sem vette el a kedvüket a fotózástól.
A legnépszerűbb mester a kovács volt, akinek volt munkája állandó jelleggel, így mindenki fotózhatott kedvére a műhelyében.

Ezen a fotón Fülöp Lóránt (elemlámpa) épp a gazdának segít befogni a lovat a szekér elé. A lovon vadonatúj patkó van, amivel a téli jeges időben nyugodtan útrakelhet.


A kis csapat meglátogatta többek között a zeteváraljai víztározót. A tó vize épp nyugodt víztükröt "biztosított" a fotósok számára, így mindenki megörökíthette az őszi tájat akár a tó tükrében is.

Voltak kalandos vizen átkelések is, ahol Várday Béla udvariasan átsegítette Zsuzsát a "vadul tajtékzó" patakon:


Küküllőmező egy nagy fennsík Sikaszó és Varság között. Ide is elmentünk, hogy az ott élő zsindelykészítő mesterembert felkeressük. Sajnos nem találtuk meg, mert eltévesztettük az útirányt és időközben be is esteledett. De egy szép és élménydús kirándulással lettünk gazdagabbak.

Ödi a zsindelykészítő lakhelyével kapcsolatos új információkkal tér vissza a csapathoz:


A fotósok pihenőhelye a Székelytanya, ahol a társaság épp füstbe burkolózva szövi a további terveket:


A szervezés Ödinek nem kevés gondot okozott, olyannyira, hogy már-már kilép a képből :-)


Naplemente előtt végre kisütött a nap, tehát ki erre, ki meg arra kattintgatott serényen:


Itt Réka nem Ödi hátát, hanem a nap utolsó sugaraiban fürdő őszi fákat örökíti meg:


Az utolsó nap szintén egy kirándulásra került sor. Az uticél Gyöngyösbérc, majd Nagysúgó. A napfelkelte Gyöngyösbercén találta a fotós sereget, ahol remek fények kedveskedtek az elszánt művészeknek. Lakott és lakatlan tanyákat fotózhattunk az őszi színekben pompázó fennsíkon.
Itt egy erdésztől szereztünk tudomást arról, hogy Nagysúgóban épp erdőkitermelés folyik, nehéz terepen lovak segítségével húzatják a rönköket az út mellé. Erre "fente a fogát" már a kezdetektől a társaság és az utolsó nap az álom megvalósulni látszott. Nem volt egy veszélytelen vállalkozás ezt az igen nehéz munkahelyet meglátogatni, de rettenthetetlenek voltunk.

Zsuzsa a szegény igavonó állatot simogatással jutalmazta és kedves szavakat suttogott a fülébe :-)


Az erdész kartárs autója úgy beleragadt az árokba, hogy lóval kellett kimenteni onnan. Persze a fotós társaság ezúttal sem volt rest, mindenki megörökítette az izgalmas pillanatot:


Zetelaka község erdőiben rengeteg nagyvad él, amiről a kis csapat is megbizonyosodhatott. Igaz, hogy csak szarvast láttunk, de egy maci is nyomot hagyott számunkra a sárban.

Zsolt épp a medve nyomát fotózza, hogy hazatérve Magyarhonba bebizonyíthassa barátainak, hogy mekkora fene nagy medvével találkozott:


És íme itt a medve nyoma, hogy én se maradjak hazugságban :-)


12 megjegyzés:

  1. hehe, mennyire hiányzott ez a társaság! És én hogy kerültem a (lóbefogó) képbe? Szerintem egyik legjobb pillanatban voltatok Zetelakán! És sajnálom, hogy nem lehettem végig veletek.

    VálaszTörlés
  2. Hű, szuper lehetett!
    Remélem látunk még ott készült fotókat a résztvevőktől!

    VálaszTörlés
  3. Nice regards from Vis, Croatia!

    VálaszTörlés
  4. Jó kihívás lehet egy ilyen programban részt venni.Mutathatnátok többet a táborban készült fotókból!További sok sikert kívánok!

    VálaszTörlés
  5. A napokban bukkantam erre az oldalra ajánlom figyelmedbe: http://www.fotografulanului.aafr.ro/

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm mindenkinek a látogatást.:-)
    Én is remélem, hogy látunk a blogokon a táborban készült fotókból. Én is fel fogok tenni egy párat a jobbakból és mindegyikhez odaírom a "Fotótábor 2009" címkét.

    VálaszTörlés
  7. Milyen kicsi a világ! A Tóth Zsuzsát én is ismerem:)Egyszer nekem is el kéne mennem egy ilyen "bulira" hozzátok.
    Gusto

    VálaszTörlés
  8. H.Zoli!
    Megnéztem a honlapot de sajnos én egy büdös szót sem értek belőle. Segítenél?!
    Gusto

    VálaszTörlés
  9. Jó hogy benéztél Gabi!:-)
    Az erdélyi látogatás csak rajtad áll, hisz tudod.
    Amiről H.Zoli ír az egy pályázat "Az év fotósa" címmel, aminek a színvonalát én sosem fogom elérni és nem is szerepel a céljaim között, hogy elérjem.:-)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon hangulatos a leírásod, jók a fotók, nagyon jó lenne egyszer részt venni egy ilyen táborban. Beléptem a blog-látogatóid közé, Maria néven......lehet kihozza a Picasa albumaimat neked is :-))) Üdv, Mariamaria (FV)

    VálaszTörlés