2014. augusztus 19., kedd

Ismét macik

 *


 **


 ***


****


*****


******


*******

2014. augusztus 15., péntek

Kövek

Rég tervezzük, hogy el kellene menni a híres Babele és Sfinx szél és eső formálta kövekhez a Bucsecs-fennsíkra. Nemrég sikerült a tervet megvalósítani, de sajnos az időjárás most sem kedvezett a fotózásnak, mint általában az ilyen kirándulásokon.
Azért felteszek pár fotót amit ott készítettem, hadd szerepeljenek a blogon legalább dokumentációs jelleggel és emlékbe:

 Babele


 Babele


 Sfinx


 ****


*****


 ******


 *******


 ********


 *********


**********

Az arányok jobb érzékeltetése kedvéért Endre ötletére teszek fel még pár képet:


 ***********


************


*************

2014. augusztus 13., szerda

Nyuszómuszó és madarak

Medvék után nyuszikát fotózni ugyebár nem annyira veszélyes, de pont olyan nehéz. A kis fülesek ugyanis annyira figyelmesek, hogy igen nehéz a közelükbe férkőzni.
A madarak a lessátrazásaim melléktermékei, jégmadarat szerettem volna...

*


 **


 ***


****

2014. augusztus 10., vasárnap

A falu festője

András Feri bácsi 80 éves, autodidakta módon tanulta a festészetet fiatal korában. Mai napig is festeget szabad idejében. A hargitai fenyveseket, kies tájakat előszeretettel örökíti meg képein.

*


**


***

2014. augusztus 9., szombat

Fertő-tető 1580m

Na jó, lehet, hogy 1589m, mert a neten ezt írja, de én a google earth-ön 1580m-nél magasabb pontot nem találtam rajta.

 Kilátás a Fertő-tetőről, háttérben a Madarasi Hargita 1801m


 **


 A "hegymászók", háttérben a Madarasi Hargita


 Kilátás a Csíki-medence felé, háttérben a Csíki-havasok


*****

2014. augusztus 6., szerda

Szülinap és medvekaland

Tegnap, augusztus 5.-én volt a blogom ötödik születésnapja és múlt héten teljesült egy rég dédelgetett álmom. Ez utóbbit elmesélem.

Végre eljött a pihenőszabadságom ideje, amelyre főleg fotós programokat szerveztem magamnak. Egy nap felvettem a kapcsolatot egyik kedves erdész ismerősünkkel akinek mondtam, hogy mit szeretnék. Másnap meg is mutatta, hogy hová kell mennem. Közben előadtam az ötletemet a férjemnek, aki beleegyezett, mondván, hogy felnőtt ember vagyok, biztosan jól megfontoltam.
Aznap lázasan készülődtem, kifele nyugalmat tettetve, nehogy elveszítsem a megszerzett engedélyt. Közben persze vívódtam magamban, hogy vajon mi lesz és hogy még visszaléphetek, még nincs semmi elrontva.
De eljött a délután és ötkor indultunk külön autóval. Az erdei úton egyre távolabb kerültünk a lakott területtől míg kb. 15km után megérkeztünk a vadonba. Én megálltam az utolsó kanyar után, az ösvénytől 100m távolságra és ott hagytam az autót, Lajcsi pedig egészen az ösvényig hajtott tovább. Az ösvény a házikóig(1,5x2m alapterületű deszkából készített leskunyhó 1m magas cölöpökön) fiatal fenyőerdőben vezetett, lábujjhegyen mentünk, meg sem pisszentünk. A házikónál miután férjem megbizonyosodott afelől, hogy biztonságos a kis kunyhó, lepakoltuk a cuccaimat és elbúcsúztunk. Én még szemmel és füllel végigkövettem amíg visszaér a kocsihoz és elindul, aztán becsuktam az ajtót és egy darab dróttal magamra zártam.
Negyed óra sem telt el, miközben vetettem magamnak éjjelre az ágyat a kis padon, hogy majd sötétben ne kelljen ezzel bajlódnom, már elő is bukkant az anyamedve két kis boccsal a fák közül. A gyönyörű állat magasra tartva orrát szimatolt a levegőben de szerencsére semmi gyanúsat nem észlelt.


Óvatosan figyelőzve a tisztás közepére mentek, ahol az ennivaló volt kiszórva és egy lyukas fémhordóba rejtve nekik. A kis macikák szintén nagyon óvatosan lépegettek anyukájuk nyomában. Szedegetni kezdték a kukoricaszemeket és én izgatottan legeltettem rajtuk a szememet valamint fotóztam, gyönyörködtem bennük.


Időközben jó távol a tisztáson felbukkant egy "szingli" medve is, de nem mert közelebb jönni látva, hogy az anyamedve már kisajátította a területet.


Egyre gyengültek a fények, a fák közé belopózott a sötétség. Néha feltámadt egy kis szellő amely a kunyhó felől fújt, ekkor macinéni beterelte a bocsokat a sűrűbe, de kis idő elteltével újra előjöttek.


Később már fotózni sem lehetett, de én addig néztem őket amíg láttam. Este tízre teljesen besötétedett, már nem tudtam megkülönböztetni az állatokat a kövektől, facsutakoktól. Ekkor már csak az égbolt volt világosabb, de az is sötét és csillagtalan.


Gondoltam le kéne feküdni, de hirtelen megmozdult valami kint nagyon közel a kunyhó mellett. Hallottam ahogy valami járkál, a növényzethez súrlódik. Megfagyott bennem a vér, a szívem úgy dörömbölt, hogy féltem, nehogy kihallatszódjon a házikóból. A neszezés, járkálás nem csillapodott. Nem voltam optimista egyáltalán, jól tudtam, hogy medvék vannak odakint tőlem pár méterre és csak egy két centis deszkafal választ el tőlük. Közben hallottam azt is, hogy az anyamedve görgeti, zörgeti a fémhordót, de az nem nyugtalanított, mert tudtam, hogy 30-40m távolságra van a kunyhótól. A közeli zajok viszont nem hagytak nyugodni, csak néztem a koromsötétbe magam elé és közben gondolkodtam: biztosan nem foglalkoznak a kunyhó falával, vagy ajtajával, de ha mégis megtennék, akkor elkezdek dobogtatni a lábammal és akkor elszaladnak, hisz láttam, hogy a legkisebb neszre is mindig bemenekültek az erdőbe. Amikor kissé megnyugodtam a mentő ötleteimtől és a neszezés is némiképp alább hagyott vettem a bátorságot és nagyon óvatosan lefeküdtem, de a cipőmet nem mertem lehúzni, nem tudom miért. Magamra húztam a takarót és füleltem tovább: még mindig mocorgott az a valami odakint, de próbáltam aludni. Fél szemmel és fél füllel szundikáltam három óra negyven percig, amikor felébredtem és meglestem a telefonomon a takaró alatt, hogy mennyi az idő. Nem tudtam visszaaludni, kint még mindig mocorgott a szomszédom, de aránylag már nyugodtan viseltem. Reméltem, hogy hamarosan világosodni kezd, de ez csak egy óra múlva következett be. Lassan visszaosont az erdőbe a fény, ismét körvonalazódtak a fák, kövek, állatok és az előadás ott folytatódott, ahol este abbamaradt: az anyamedve a bocsokkal a tisztáson szedegetett, eszegetett teljes nyugalomban. Hat óra után a kunyhó mellett a nagy fűben megpillantottam a hálótársamat, egy másik anyamedvét, amint nagy elszántan ballagott ki a tisztásra két kis gyerekével, hogy átvegye a hatalmat a szóró felett. A másik macianyuka béketűrően átadta a helyet a jövevényeknek, hadd reggelizzenek ők is valamit.


Sajnos még nagyon gyengék voltak a fényviszonyok és ezért róluk csak egy képet tudtam készíteni, ugyanis hét óra előtt elrobogott a távoli erdei úton egy autó ami elzavarta a klienseimet. A fények egyre jobbak lettek, már fotózni is lehetett volna, de a macik nem tértek vissza és tudtam, hogy estig vissza sem jönnek. Ekkor újra kezdett kalapálni a szívem: hamarosan ki kell költöznöm a biztonságos rejtekemből és egyes egyedül a nagy erdőben elmenni az autóig. De szerencsére nem sürgetett senki és nyugodtan megvárhattam amíg teljesen feljön a nap. Kilenc óra körül fogtam a motyómat és "nagy bátran" kiléptem a kunyhó ajtaján, körülnéztem és láttam hogy senki sehol, a macik elpárologtak. Az erdei ösvényen köhécselve meneteltem az út felé, nem mintha megfáztam volna éjjel, csak hogy vegyen észre mindenféle medveféle, ha netán ott bujkál egy fa mögött. Az úton az autóig majdnem futólépésben mentem, de aztán hirtelen elszégyelltem magam, hogy hát itt nincs mitől félni.


Mikor kinyitottam a kocsiajtót, igazán megkönnyebbültem és boldogan gondoltam arra, hogy igen, megcsináltam, túléltem! Hazafele az úton már minden olyan nyugodt és unalmas volt mint máskor mikor elmentem autóval az erdőbe és semmi vadat nem láttam, nem tudtam semmi érdekeset fotózni. De most ott voltak a medvék és a bocsok a memóriakártyámon és a gondolataimban az izgalmas és félelmetes éjszaka emlékei.


Megérte, utána még egyszer voltam ugyancsak egész éjszakára egy másik lesben, ahol éjjel nyugalom volt, és még menni fogok máskor is, ha alkalom kínálkozik. Megbizonyosodtam, hogy a medvék nem vérengző fenevadak, hanem csak egyszerű állatok akik élni akarnak és soha ok nélkül nem támadnak az emberre.