Búcsú

Gondolom emlékeztek még a bejegyzésre, amelyben  beszámoltam a kis szarkafiókánkról, Misiről. Most felteszem a róla készült utolsó képeket és elmondom mi lett a sorsa.

Amikor hazavittem a kis sérült tesójával együtt, amely sajnos pár órán belül elpusztult, nem az volt a célom, hogy majd évekig fogva tartom egy ketrecben és etetem, mert tudtam, hogy egy vadmadár számára ez nem lenne a legjobb dolog. Csak adni akartam számára egy esélyt, hogy megtanuljon repülni és ha tud menjen vissza a természetes élőhelyére. Remélem ez sikerült neki. Egy hónapig volt nálunk, mialatt szépen fejlődött, megtanult repülni és valódi szarka lett belőle.

Biztonságban

Tollászkodás a kertben

Az idő haladtával egyre inkább az eget kémlelte és magasabb helyekre repült, ahonnan sokszor már alig tudtam lecsalogatni.

Vajon azok az én szüleim?

Szarkaábránd

Egyszer majd veletek repülök!

Az utolsó napokban két éjszakán keresztül kint aludt valahol, mert este a hívásomra nem jött elő. Aztán egy vasárnap reggel utoljára megreggelizett, olyan éhes volt mint egy farkas, kirepült a konyhából és pár óra múlva hiába szólítgattam, többé nem jött vissza, azóta sem láttuk. 

Én nem láttam elpusztulni és nekem ez a lényeg. Tudom, hogy él valahol. Ha visszajön, vagy meglátom egyszer meg fogom ismerni a gyűrűjéről.:-)

Misi