2012. október 6., szombat

A szépség és a szörnyeteg


Most elnézést kell kérjek a kedves látogatóimtól, mert egy már unalmas és egy nagyon gyenge fotót publikálok. Teszem ezt azért, mert amint már említettem, számomra a jégmadár még mindig nem unalmas, sőt állandóan róla álmodozom, a második igen gyenge fotón lévő állat, a farkas pedig nekem még kuriózum.
Na, tehát a jégmadaram pár nap szünet után ismét meglátogatott, de most sem halászott a drága, talán mert nem volt éhes.

 *

Pont mikor becsuktam az autó ajtaját és elindultam volna a vízpartra sátrat verni észrevettem, hogy az erdőből egy állat fut épp felém úgy 80 méter távolságra, de egyre közeledett. Gyorsan lekuporodtam az útszéli bokrok mögé, hogy nehogy észrevegyen és vártam, hogy közelebb érjen. Mikor kb. 40 méterre lehetett tőlem hirtelen kanyart vett és tovább futott az úttal párhuzamosan. Láttam, hogy nem fog megállni és gondoltam most már mindegy, megpróbálok pár fotót így is készíteni róla. Ekkor észrevett, de megállás nélkül továbbszaladt vissza az erdőbe. Ez az első farkasfotóm története.:-)

**

Persze tudom, hogy a farkas nem szörnyeteg, de most jobb cím nem jutott eszembe.:-)

Közben kiderült, hogy a második képen nem biztos, hogy farkas van, hanem aranysakál. Ha sikerülne egy hibátlan képet készíteni ugyanerről az állatról akkor gondolom könnyebb lenne beazonosítani...
 

12 megjegyzés:

  1. Egyáltalán nem unalmas a jégmadár! Ez a fotó is nagyon tetszik róla!
    Farkassal én sem találkoztam még, csak szinte! Telefonon kaptam a riasztást, hogy vigyázz, mert feléd tart! Ú, anyám, azt sem tudtam, hogy orozkodjak vissza a kis házhoz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) Én aránylag biztonságban éreztem magam mert a kocsi mellett álltam. Igaz már be volt zárva az ajtó, de a nagy izgalomban erre nem is gondoltam.
      Örvendek, hogy nem unod még a madaramat.:-)

      Törlés
  2. A jégmadár fotó nagyon szép! Talán azért nem halászik, mert nincs még jég! (OK, ez csak vicc :))

    Na de! Micsoda vadállatok laknak felétek! Medve, róka, és most farkas! Nem semmi!

    VálaszTörlés
  3. Buksi megszökött :)
    Ezt ismeritek?
    Találkozik a nyuszika az erdőben a farkassal. Nyuszika: -Mi van veled te farkas, alig állsz a lábadon, talán nem eszel, beteg vagy? Farkas: -Dehogy nyuszika, csak egész éjjel Kevin Costnerrel táncoltam!

    VálaszTörlés
  4. Bele is lehet szeretni ebbe a gyönyörű madárba! Most már sokadszor találkozol vele. A farkaskalandhoz is gratulálok.

    VálaszTörlés
  5. Szeretnék én ilyen unalmas fotót készíteni végre egy jégmadárról. Nagyon szeretem, nekem nem unalmas.
    Múltkor medve most meg farkas? Micsoda kalandok!
    Ahogy olvastam, már azt hittem, hogy támadni fog!! Huhh...

    VálaszTörlés
  6. Hát ez nem semmi! Viszont jobban meg kellene néznem ezt az állatot (mármint a farkast)! Kérdéseket vet fel, legalábbis ez a kép! Ha volna még, bármilyen minőségű fotód, nem küldenéd át email-ben?

    VálaszTörlés
  7. A farkastámadásra visszatérve, a Life projektünk felelőse 500 euró jutalmat ad annak a személynek, aki bizonyítottan, bizonyíthatóan farkastámadást szenvedett! Még egyszer sem kellett fizetnie! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régebb én is azt hallottam a farkasokról, hogy sosem támadnak emberre.
      Sajnos a blogodon nem találom az e-mail címed...

      Törlés
    2. Megtaláltam a címedet és átment a kép.

      Törlés