2009. december 21., hétfő

Nikon hobbi objektívek


Gondoltam írok pár sort az általam használt objektívekről is. Persze senki se számítson most grafikonokkal tarkított profi objektívtesztekre, mert olyant sajnos nem tudok írni. Mindössze hobbifotós tapasztalataimról tudok beszámolni és sajnos túl nagy gyakorlati összehasonlítási alapom sincs. De aki kezdőként most akar tükrös gépbe és pár objektívbe beruházni annak hasznos lehet.

Úgy kezdeném a dolgot, hogy a Nikon D80 kiválasztásakor egyik szempont az volt, hogy a kitobiról amit adtak hozzá (Nikon AF-S 18-135mm f/3.5-5.6G ED IF DX) csak jó dolgokat olvastam a neten. Nem is csalódtam benne, de erről egy következő blogbejegyzésben kicsit részletesebben is írok.

A többi objektívem megvásárlására két év és pár hónap leforgása alatt került sor és ekkor is megbizonyosodtam arról, hogy a Nikon rendszert választani okos dolog volt. És itt most nem szeretnék Nikon-Canon vitát, mert azoknak se vége se hossza, én csak a saját tapasztalataimról írnék. 

Hobbi és kezdő természetfotós lévén első obim amit a géphez vettem egy makróobjektív volt. A Tamron AF-S SP 90mm f/2.8 Di Macro obira esett a választásom mert a neten és szakkönyvekben csak jó dolgokat olvastam róla. A vetélytársa a Nikon 60mm f/2.8D Micro Nikkor AF obi volt, talán fej vagy írás alapon választottam a kettő közül, mert a Nikonról is csak jó dolgokat olvastam és az áruk is egyforma volt akkoriban. Minden esetre nem csalódtam a Tamronban, most is az az egyetlen profi obi az objektívparkomból. És most ezzel nem azt akarom mondani, hogy a többi obim nem jó, csak azt, hogy azok inkább a hobbi kategóriába tartoznak.

A következő objektívem amit beszereztem egy hobbi teleobi volt, a Nikon AF-S 70-300mm f/4.5-5.6 G IF ED VR. Ekkor figyeltem meg, hogy a Canonnak a hasonló teleobjektívje 700RON(kb.45000Ft) összeggel került volna többe. Továbbá azt is megfigyeltem, hogy a Nikon hobbi objektívjei amelyeket általában egy földi halandó megengedhet magának olcsóbbak a Canon hasonló objektívjeinél. Az, hogy a Canon obik olcsóbbak a Nikon obiknál csak a profi teleobikra érvényes. Pl. a Canon EF 300mm f/2.8L IS USM objektív 1.200RON(kb.80.000Ft) összeggel olcsóbb a Nikon AF-S Nikkor 300mm f/2.8G ED-IF N VR objektívnél, de mindkettő ára 15.000RON, azaz 1.000.000Ft fölötti összeg. Aki ilyen obit tud venni magának, annak az a diferencia amivel a Nikon drágább a Canonnál már elhanyagolható szerintem.:-)

Nem olyan rég éreztem hiányát egy fényerős objektívnek, ugyanis kevés fényben, ahol ráadásul vakut sem lehet, vagy nem ajánlatos használni a meglévő obijaimmal nemigen boldogultam.  Gondoltam, hogy veszek egy 50mm f1,8 obit, mert legendás a rajza és nagyon olcsó is, de mivel belső terekben nagyobb látószög ajánlott, a Nikon 35mm f/1.8 AF-S DX objektívjét választottam. Ennek az árát nem tudom a Canon hasonló obijához hasonlítani, mert pont ilyen a Canonnak nincs. Ami esetleg hasonló, az a Canon EF 35mm f/2.0 de ennek ára kétszer annyi mint a Nikon 35mm f/1.8 objektívé.

Most egyelőre nem terhelném egyéb adattal senki fejét, sem a blogomat, ugyanis az objektívparkom is ennyi darabot tartalmaz amelyekről személyes tapasztalat alapján tudtam írni és nem szeretném, ha valaki légből kapott adatok felsorolásával vádolna. És megkérek most minden Canon rajongót aki netán a bejegyzésemet olvasná, hogy ne rontson rám ajtóstúl különböző támadó megjegyzésekkel, mert annak semmi értelme nem lenne. Véleményem szerint mindkét márka nagyon jó választás, de aki picit árérzékenyebb és ilyesmi objektívekre van szüksége mint amelyek nekem is vannak, az megfontolhatja az itt leírtakat.  

Mindegyik objektívemről fogok a közeljövőben írni egy-egy egyszerű tesztecskét külön bejegyzésekben, de ahhoz még össze kell szednem a gondolataimat.   

2009. december 20., vasárnap

Végre lehavazott


Ma örvendezve a jó nagy hónak amely már majdnem egy hete lehullott, gondoltam elmegyek a kutyusunkkal a falu határába egyet kirándulni. Vittem a fényképezőgépemet is azzal a nem titkolt szándékkal, hogy készítek pár havas tájképet.

Amikor kiértünk a falu szélére az összes ott lakó kutya eszeveszett ugatásba kezdett amire a mezőn lévő juhnyáj őrzőkutyái is felfigyeltek. Mi ellenkező irányba indultunk, hogy a juhászkutyák ne támadjanak meg, de sajnos mégis utánunk jöttek. Pandúr eredeténél fogva nagyon jó természetű kutyus, fajtiszta őrzővédő németjuhász, tehát nem távolodott messze tőlem a többi eb láttán sem. Igen ám, de azok négyen voltak és egyre közeledtek felénk. A vége az lett, hogy a fotós állványomat, ami szerencsére nálam volt, elő kellett vegyem és kihúzzam maximális méretére és azzal fenyegettem a juhászkutyákat. Nagyon féltettem Pandúrt, nehogy megtámadják, mert ezek a juhászkutyák nem kegyelmeznek az idegen ebeknek. Hallottam már olyanról, hogy egyedüli idegen kutyát simán megölnek. Így egy egyszerű kutyasétáltatás lett a dologból, végül, pórázon. Ez sajnos nem az első alkalom volt, hogy így ért véget a kirándulásunk. Egy pár dolgot viszont nem értek: mi a csudát tudnak legelni 40-50cm-es hóban a juhok ilyenkor? És miért olyan neveletlenek a juhászkutyák, hogy a gazdájuk nem tudja őket kordában tartani? Valamint mi lenne ha egy szánkázó vagy síző gyereket támadnának meg a juhászkutyák a mezőn? Én megértem részben ezt a hagyományörző juhtartást is, de azért a társadalom többi tagjainak az igényeit is figyelembe kellene venni, akik néha szeretnének a természetben kirándulni a kutyájukkal vagy akár egyedül, vagy gyerekeiket engednék el szánkázni, kirándulni.

Végülis dohogva hazajöttünk és gondoltam megnézem mit csinálnak a cinegéim. Ők rendületlenül csemegéztek a madáretetőn, szinte hivogattak engem, hogy fotózzak. Persze engem sem kellett nagyon biztatni.:-) Majd megfagytam amíg mozdulatlanul álltam az etető közelében a fészerünk falához lapulva és a fények sem voltak a legideálisabbak, de sikerült pár havas-madaras képet készítenem. Közben a haragom is elpárolgott.:-)

Havazásban                                                                                   

 

Mátyás gyanúsan figyel


Meggyvágó tartja a távolságot

A kis szenes hálásan pózol

2009. december 15., kedd

2009. december 9., szerda

Széncinke show


Én még nem unom a cinegéket fotózni.:-) Gondolom, hogy más már nagyon unja nézni, de mégazértis felteszem ezt a pár fotót, csak a saját szórakozásom kedvéért is.
Egyébként már annyira szelídek a kis kosztosaim, hogy pár hét múlva lehet, hogy a kezemből fognak enni. Ma annyira közel jött egyik amíg törtem nekik a diót, hogy a kinyújtott kezemtől 40cm-re lehetett, de sajnos meggoldolta magát.

Hapci


Kuka


Morgó


Szende


Szundi


Tudor


Vidor

2009. december 8., kedd

Manfrotto 7303YB állvány

A fotós felszerelés egyik fontos kelléke a háromlábú fotós állvány, amit nagyon sokan, köztük én sem szeretek használni és főleg cipelni magammal. Tájfotózáshoz, éjszakai felvételekhez, tűzijátékfotózáshoz, hosszú záridős felvételekhez, makrózáshoz azonban legtöbbször elengedhetetlen. Én legfontosabb tulajdonságának azt tartom, hogy könnyű és összecsukott állapotban kicsi legyen, a teherbírása legyen a felszerelésemnek megfelelő valamint könnyen és gyorsan lehessen kezelni. Na és persze ne legyen nagyon drága.:-) Ezeket a szempontokat figyelembe véve választottam a Manfrotto 7303YB tipusú állványt, és nem csalódtam, a követelményeimnek tökéletesen megfelel.

És most írok egy pár sort a tapasztalataimról, hátha valakit érdekel, hisz állványok terén is zavarba ejtően nagy a választék.

Egyetlen pici kellemetlen meglepetést szerzett, amit másképp képzeltem a működésében, éspedig: a gömbfej lezárt állapotban nem forgatható el a tengelye körül, csak ha feloldjuk és akkor a gép helyzete is megváltozhat. Ez panorámázáskor lehet hátrány, de szerintem nem vészes, hisz van aki kézből is remek panorámákat készít. Egyébként azt hittem, hogy van valami lehetőség a fej körbeforgatására lezárt állapotban. Na ennyi ami nem épp pozitív, továbbá csak jó dolgokat írhatok.

A legsúlyosabb obimmal is próbáltam, amely a géppel együtt 1,5kg. Az aránylag kicsinek mondható gömbfej (a gömb átmérője kb.2,5cm) meglepően stabilan tartja a másfél kilós cuccot, bármilyen szögben rögzíthető és nem "kókad" le idővel sem.
Könnyen és gyorsan kezelhető ez a fajta fej, azért is választottam ezt mert természetfotózásra jobb mint a 3D és másfajta fejek. Nincsenek fölösleges karok meg ilyesmik amibe bele lehet akadni. Egyetlen kis kar van amivel a gömbfej zárható, így a gépet bármilyen pozícióba lehet állítani. Ezen kívül van egy gyorszár amivel a középtengely fixálható illetve oldható fel. Ez utóbbi kezelése gyenge női kéz számára gyakorlást igényel, de én máris begyakoroltam pár óra használat alatt.
Nincs a fejen cseretalp ami a gép gyors eltávolítását tenné lehetővé, de nekem nem is nagyon hiányzik, mert csak egy gépet használok. A kerek talp amire a gép csavarható fel fixen áll, legalább nem veszítem el.:-)

A lábak a technikai leírásban szereplő átmérővel rendelkeznek, minden pontosan talál, ami oda le van írva. A lábakat teljesen kihúzva és a középtengelyt legalacsonyabb állásba téve rezzenéstelenűl tartja a gépet, a fényképezőgép zárszerkezetének működése nem rázza be. Ezt 300mm-en és 10-20másodperces expóidővel is kipróbáltam időzített expóval és remek éles képek lettek. A lábszekciók gyorszárral(nem csavarmenetes) rögzíthetők a megfelelő pozícióban.
A középtengely megfordítható és így a gép egészen a talaj közelében is rögzíthető, ha a két legfelső lábszekciót használjuk. A lábak ekkor 52fokos szögbe állíthatóak, hogy lehessen a géphez férni és olyan stabil, hogy bármilyen kényes makrófelvételt borotvaélesen el lehet készíteni, berázás veszélye semmi esetre nem fenyeget.

A szerkezet kicsi és könnyű és ugyanakkor megfelelően stabil, ami nekem a fő szempont volt. Egyszerű kezelése miatt is szeretem, bárhova magammal vihetem, és ez fontos, mert egy állvány csak akkor tudja betölteni a szerepét, ha kéznél van.

Van valami amit nem említenek a leírások pedig szerintem jó dolog, hogy a középtengely vége a gumidugó alatt ki van fúrva, ide lehet táskát vagy egyebet akasztani, hogy még stabilabb legyen használat közben. Hordtáska is van vele, ami vállon is hordható, de én a fotós hátizsákom aljára szoktam rögzíteni.

Dióhéjban ennyi. Azt nem igérem, hogy pár év múlva még írok a tapasztalataimról, esetleg ha valami rossz hírem lenne, vagy ha nagyon hamar elromlik és le akarnék bárkit is beszélni róla.

A technikai adatok a következők:

- Méret összecsukott állapotban: 48.5cm
- Legkisebb magasság: 34.5cm
- Legnagyobb magasság: 142cm
- Súly: 1.3 kg
- Teherbírás: 3.5 kg
- A fej 360 °-ban körbeforgatható
- Felhasznált anyagok: alumínium, kemény műanyag, gumi
- A fej oldalra fordítható -90° / +90°-ban
- Lábszekciók száma: 4
- Lábszekciók átmérője: 26,22,18,14mm
- Lábak állíthatósága: 25°,52°

2009. november 30., hétfő

És a legharciasabbak


Érdekes, hogy mennyire különböző ezeknek a kismadaraknak a viselkedése. Az ember azt gondolná, hogy mind egyformán félősek, vagy barátságosak, de nem így van. Mindegyik egy kis egyéniség és fajtán belül mutatnak némi hasonlóságot.
A barátcinegék a széncinegénél kisebbek és kevesebben is vannak, de annál bátrabbak, harciasabbak. Ha kint vagyok az etető közelében akkor egyedül ez a fajta képes rá, hogy elhordja az összes kaját a többi elől. Leeresztett szárnyakkal, szétterpesztett farktollakkal, és felborzolt tollazattal fenyegeti a széncinegéket, akik nem mernek ujjat húzni vele.

Reszkessetek, én egy vérengző sas vagyok!...


...próbálja elhitetni a többiekkel, majd egy másodperc töredéke alatt a beszállóágról az etetőre röppen, és már viszi is a kaját. Vagy el sem viszi, hanem ott helyben komótosan elfogyasztja.:-)

Hi-hi-hi, ezt jól bevették!:-))

2009. november 28., szombat

A legszebb cinegék


A legszebb cinegefaj amely az etetőmet látogatja a kékcinege. Sokkal kisebb számban jelenik meg, de talán még bátrabb a széncinegénél. Ezeket a fotókat már nem a leshelyemről készítettem, mert napról napra egyre bátrabbak lesznek.
Nem tudtam igazán eldönteni, hogy melyik kép lett jobb, ezért mindkettőt megmutatom.:-)

A kicsi kék


Ugy-e milyen szép a kabátom?

2009. november 25., szerda