2010. július 4., vasárnap

Lepkeszezon indul

Még a Canon S3IS gépemhez vásároltam annakidején egy Canon Close-up lens 500D makrólencsét. A Tamron 90mm-es makróobimmal próbáltam és picit közelebb lehet kerülni vele a témához, ezáltal valamivel nagyobb nagyítás érhető el, de alapjában véve nem találtam túl hasznosnak a kombinációt, mivel a Tamron a makrólencse nélkül is teljesen kielégítő eredményt hoz.

A múlt héten kezdtem morfondírozni magamban, hogy mi lenne, ha a Nikon 70-300mm VR-es obimat "makrósítanám" a Canon 500D makrólencsével, ugyanis rövidebb fotóstúráimra mindig előszeretettel ezt az obit viszem és nem ártana, ha egy zsebben hordható kiegészítővel, mint a makrólencse, makrózásra vagy legalábbis közelfényképezésre is alkalmassá lehetne tenni. 

Ki is próbáltam a kombinációt. Ezek a lepkés képek úgy készültek, hogy a Canon makrólencsét a 70-300mm-es objektív elé tartottam csak úgy kézzel, minden komolyabb segédeszköz nélkül. Makrólencse nélkül az objektívvel legkevesebb 2,5m távolságból lehet fotózni, makrólencsével kb. 50-70cm tárgytávolság esetén tud a témára fókuszálni(50cm-nél közelebbről nem és 70cm-nél távolabbról sem). És 70-300mm-en lehet így fotózni. 300mm-en nagyon nehéz kézből éles képet lőni, de nem lehetetlen, viszont 100 és 200mm között jól használható, a hátteret is nagyon szépen mossa(ez a második fotón látható).

Rendeltem egy adaptergyűrűt hogy tudjam rendesen az obira alkotni, holnap hozza meg a posta, mindössze 26lej(1730Ft). Mit szóltok a képek alapján ítélve, használható kombináció lesz-e?

*


**


9 megjegyzés:

  1. Mindenkép. Jók lettek ezek a lepkék.

    VálaszTörlés
  2. Makrófotózásban nem vagyok túlságosan "otthon", de ezek a képek nagyon szépek!

    VálaszTörlés
  3. Nem rossz ez a kombináció, ekkorában élesek, részletesek, kontrasztosak a képek. Én is hasonlót használok, nagyon praktikus, van teléd és makród egyben. Nem ér fel egy dedikált makróobival (30*40-es nyomaton már látszik a részletvesztés), de általános használatra remek kombó.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Nektek!

    Szabolcs, ha Te is azt mondod, hogy nem rossz, akkor már meg vagyok nyugodva. Persze azt tudtam, hogy a Tamronommal nem fog majd versenyezni ez a kombináció, de nem is ez volt a célom vele, hanem csak annyi, hogy legyen egy jó telém és egy kevésbé jó, de elfogadható makróm egyben.

    VálaszTörlés