Bridge vagy DSLR

 
A blogomban szeretném leírni pár tapasztalatomat a fotózással kapcsolatban. Nem a profi fotósoknak fognak szólni az ehhez hasonló bejegyzéseim, hanem a hobbifotósoknak és azok közül is a kezdőknek.

Egy kezdő hobbifotósnak, aki körültekintően és nem két napra szeretné a felszerelését beszerezni nagy fejtörést jelent a megfelelő fotómasina kiválasztása. Nekem is nagy gondot okozott ez a dolog annakidején és sajnos rá is fizettem a tapasztalatlanságomra.

A család első digitális gépét 2005-ben vásároltuk családi fotózásra. Egy Sony DSC S80-as 4 megapixeles gép, még mindig működik, a gyerekek használják kirándulásokon, mert kicsi és nem is nagyon értékes, ha el talál kallódni. Rengeteg képet készítettem én is vele, azzal a géppel tapasztaltam meg a digitális fotózás előnyeit. Az elején nagyon meg voltam vele elégedve, de egy idő után (két év) a gép korlátaiba ütköztem, amikor már nemcsak családi fotózásra, hanem makrózásra és tájképek készítésére is szerettem volna használni.

Akkor kezdtem gondolkodni azon, hogy jó lenne egy komolyabb gép. Az volt az álmom, hogy szép, zajmentes, éles természetfotókat tudjak készíteni. Logikusan a kompakt kategória után a bridge következik, tehát ennek a kategóriának a gépeit vettem górcső alá. És ez lett a vesztem. Jobban tettem volna, ha egyből a belépő szintű tükörreflexesek közül választok, de azokat túl drágának és nagynak találtam. Különben is nagy hiba volt a gépek méretét nézni, de erre is utólag jöttem rá.

Több tulajdonság szerint vizsgáltam meg a csúcskompaktokat egy bizonyos árkategóriában, amit különböző tesztekből, adatlapokból néztem ki. A Canon S3 IS-re esett a választásom. Sajnos elég rövid használat alatt rá kellett jönnöm, hogy ez a gép nem teljesíti az elvárásaimat. Legelső panaszom a már 200-as érzékenységnél fellépő magas zajszint volt. A zoomtartománya jó lett volna, de sajnos 7-8 szoros optikai zoom felett már nem produkált jó képeket és a zoomtartomány végén már borzasztó gyengék, életlenek a képei. Beszereztem hozzá egy Canon 500D makrólencsét is, amivel elég éles makrókat lehetett készíteni, de ekkor meg a gép lassúsága kezdett bosszantani. Egyébként a makrólencse nélkül olyan éles fotót amilyent szerettem volna soha nem tudtam készíteni, pedig állvánnyal is próbálkoztam pl. tájképeknél. Megfelelő gép csendéletek, portrék, absztrakt fotók és közelképek készítésére, de nekem a természetfotózás volt az álmom. Egyetlen jó pontja, hogy remek mozgóképeket lehet vele rögzíteni jó hangminőségben a kártya kapacitásáig és filmezés közben is lehet zoomolni. Most is erre használjuk, ha alkalom adódik. Szerintem a bridge gépek semmivel nem nyújtanak jobb képminőséget mint egy jó kompakt, mindössze nagyobb zoomtartományt és több manuális beállítási lehetőséget.

Ha a bridge kategória felső szegmensét is megvizsgáltam volna, de nem tettem, mert árban és méretben már a belépő szintű tükrösökkel vetekednek, akkor a Panasonic DMC FZ 30 mellett döntöttem volna. Képzaj szempontjából szintén problémás darab, de gyönyörű, borotvaéles makrókat lehet látni amik vele készültek különböző fotós oldalakon. De örvendek, hogy nem vizsgáltam meg a Panasonicot is, mert előbb utóbb, talán kicsit később mint az S3-as esetében de annak is elértem volna a határait.

A Canont talán egy fél évig használtam 2007-ben, amikor arra döntöttem, hogy váltok tükrösre, veszteség ide vagy oda, mert az S3-as egyáltalán nem elégíti ki az igényeimet. Ekkor már úgy gondoltam, hogy ha már tükrös, akkor nem a legolcsóbb, hanem egy Nikon D80 kell nekem, megint nem akartam csalódni. Most már tudom, hogy egy belépő szintű is jó választás lett volna, pl. egy Nikon D40, vagy D40x, esetleg Canon 450D mert az érzékelőjük ugyanakkora és az optika pedig olyan amilyent veszek hozzá, de így sem bántam meg a választásomat, sőt. Most úgy érzem, hogy a gép határait még jó sokáig nem fogom elérni és remélem, hogy jó sok expót kibír még. A súlya és mérete, főleg ha a Nikon 70-300mm-es VR objektívet teszem rá, bizony eléggé férfias, de a hibátlan minőségű képek, amiket készíteni tudok vele feledtetik ezt a kis hátrányt. Egyébként sem viszem teleobival hosszú gyalogtúrákra, vagy családi kirándulásokra, hanem leshelyről fotózok madarakat. A kitobjektív pedig egy nagyon kellemes darab, amivel lehet túrázni, kirándulni, kicsi és könnyű, valamint a zoomtartománya megfelelő, képminősége is nagyon jó. Épületfotózásra, tájfotózásra, portrézásra és életképek készítésére ideális, rendezvényeken is ezt szoktam használni.

Tehát tapasztalataim alapján azt tanácsolom a komolyabb kezdő hobbifotósoknak, hogy a bridge kategóriát felejtsék el és ha van lehetőségük akkor inkább egy belépő szintű vagy középkategóriás tükörreflexesbe ruházzanak be. Persze vannak ellenvélemények is, amelyek úgy szólnak, hogy a tükörreflexes egy csapda, mert objektíveket kell hozzá vásárolni, ami igaz is akkor, ha az ember ész nélkül szórja a pénzt. De a racionális hobbifotós meg tudja állapítani, hogy hol a határ és csak annyi objektívbe ruház be amennyire szüksége van és olyan árkategóriájúba, amit ki tud fizetni és még nem tartja túlzásnak igényeihez képest. Ezzel megfelelően ki tudja tolni a gép határait. De hadd lám ezt próbálja megtenni egy bridge felhasználó, aki ha kinőtte gépét, akkor már csak egy új gép beszerzésével tud továbblépni. Egy belépő szintű tükrös ára olyan szinten van jelen pillanatban mint a legjobb bridge gépé, de képminőség terén még a kitobival is jóval felülmúlja azokat. Tehát, ha a kitobin kívül nem akar más obit venni a géphez, akkor is jobban jár a tükrössel a jobb képminőség, a könnyebb kezelhetőség, a minden téren tapasztalható gyorsaság miatt.

És, ha azt kérdi tőlem valaki, hogy melyik márkát válassza, akkor a válaszom az, hogy Nikon, Canon vagy esetleg Pentax. De ebbe a témába már nem szeretnék belemenni.

Remélem tudtam segíteni valakinek a bejegyzésemmel, mert a döntés nem egy könnyű dolog a nagy választék miatt amely a digitális fényképezőgépek világát uralja manapság. A gyártóknak pedig minden gép eladó, egyik kategóriát sem részesítik előnyben a másikkal szemben, a vásárló kell eldöntse, hogy neki mire van szüksége.